• Zirci Ciszterci Apátság és látogatóközpont
Magyar Angol Olasz Német Svéd Francia Orosz Lengyel Dán Finn Spanyol Román Cseh

Zirci Ciszterci Apátság és látogatóközpont

A középkori zirci ciszterci apátságot III. Béla király alapította 1182-ben. Az apátsági templomot 1732-ben kezdték építeni felhasználva az – akkor már romos állapotban lévő – középkori épületeket is. A basilica minor rangot nyert templom főoltára Magyarország legnagyobb, barokk stílusban készült oltárépítménye.

Azonban az apátság csupán műemlék és idegenforgalmi látványosság. Egy élő szerzetesközösség liturgikus otthona, s egyben Zirc városának plébánia-temploma is. A közelmúltban történ fejlesztések során kialakítottak egy interaktív egyház- és rendtörténeti kiállítást az apátság egykori narancsházában, ahol a 800 éve – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Zircen élő szerzetesek korábbi és jelenlegi mindennapjaiba nyerhet betekintést a látogató.

A templom és a kiállítás mellett a szerzetesközösség Idősotthont is üzemeltet, illetve felélesztették az 1700-as évekre visszanyúló, zirci apátsági sörfőzés hagyományát autentikus környezetben létrehozva az azóta töretlenül fejlődő manufaktúrát.

www.zirciapatsag.hu